Nyolc :)

Néha úgy érzem, elrepült egy perc alatt... Pedig dehogy volt ez egy perc! Ennyi gyönyörű élmény nem férhet bele egy percbe!

Nem tudok "rossz", vagy "kellemetlen" időszakra visszaemlékezni... Nem volt ilyen...

Ugyanolyan szerelmesek vagyunk egymásba, mint a legelején... Erre nagyon büszke vagyok... :)

Aki pedig jól ismer minket, az tudja, hogy ez a nyolc év nem is biztos, hogy "csak" nyolc... :)

Nagyon boldog vagyok, hogy a babánkkal együtt ünnepelhetünk ma este! :)

Szeretlek Papamacikám!

"Titkolni nem akarom, Ő nagyon kell,
Szívemből szeretem Őt, soha nem rejtem el.
Egy kicsit vad a világ, amikor átölel,
Legyen hosszú az éj, soha ne múljon el!
Titkolni nem akarom, mert nagyon kell,
Itt vagy, és csak az enyém, soha nem rejtem el.
Vár rám egy csodavilág, amikor átölel,
Legyen hosszú az éj, soha ne múljon el!"

Na ki lakik a pocakomban? :)

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én amióta tudom, hogy várandós vagyok, azóta vagyok biztos abban, hogy kislány lakik a pocakomban... Ez megmagyarázhatatlan, és megfoghatatlan dolog, nem tudom miért érzem így, de mindenképp ezt érzem...

Persze most gondolhatjátok azt, hogy biztosan kislányt szeretnénk, és azért programozom ezt magamba, de NEM! Egyáltalán nem, szimplán csak ez a megérzésem...

Igazából amikor még csak álmodoztam arról, hogy egyszer Anya leszek, mindig azt tartottam a legszerencsésebb helyzetnek, ha először kisfiú érkezik a családba, és akkor a kisebbik manónak, aki természetesen lány lesz - lesz egy bátyója, aki mindig vigyáz rá...
Tehát én mindig kisfiút szerettem volna elsőként szülni...

Most viszont azt érzem, hogy egyaránt örülnék egy kislánynak, vagy egy kisfiúnak is... De tényleg... Olyan mindegy, hogy milyen nemű a babóca, az a lényeg, hogy EGÉSZSÉGES legyen! Persze lehet ezt közhelynek, vagy sablon-szövegnek hallani, de ebben az esetben tényleg tökéletesen helyénvaló... Mert biztos vagyok benne, hogy minden Kismama és Kispapa csakis arra vágyik, hogy makkegészséges csöppsége szülessen... Ennél több nem is kell! :)
Bevallom, mindig egy picit furcsállottam, amikor azt hallottam, hogy egy Anyuka/Apuka bizony csak kislányt/kisfiút szeretne... Ezt sosem tudtam felfogni... Ez annyira nem lényeges szerintem! Ti hogy vagytok ezzel?

Különben is Kari arról álmodozik, hogy ketten legyenek a manócskák a pocakomban... Azt mondta az első ultrahangos képre, hogy biztosan egymás mögött vannak, és a legközelebbi ultrahangon mutatják meg magukat, hogy: "Hahó Anyuci és Apuci! Jól átvertünk Benneteket, mert bizony ketten vagyunk!" :)))))

Ezzel a gondolattal én is eljátszadoztam, mert tényleg szuper lenne... Mivel nagy esély van rá, hogy ikreket szülök valaha, így méginkább elgondolkodtam a dolgon, és megállapítottam, hogy szuper lenne, de ugyanakkor nagyon nehéz is...

Aki jól ismer, tudja, hogy van két ikertestvérem, és az Apukám családjában több ikerpár is született, tehát számoltunk azzal a lehetőséggel, hogy én is duplán babázódom majd... :)
Tényleg boldog lennék, bár én látom a helyzet árnyoldalait is - már ha lehet árnyoldalnak nevezni néhány nehézséget, amikor maga a dupla babaáldás ekkora boldogságot okoz...

Anyukámnak több segítsége is volt, hiszen még én sem voltam túl nagy, amikor megszülettek az öcsik (5 éves voltam), és ugye maradt a két pici baba ellátása, ami nem lehetett mindig zökkenőmentes...

Talán annak hihetetlen, aki nem rendelkezik ilyesfajta tapasztalattal, de bizony az ikrek mindig egyszerre éhesek, egyszerre tolják tele a pelust, egyszerre kell büfiztetni Őket, és természetesen szopizni is egyszerre szeretnének... És amíg nagyon picikék, ez sokkal több fáradság, mint egy babával...
A nagymamám nagyon sokat segített Anyukámnak, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és ezért nagyon büszke vagyok rá! Ő az az Anyuka/Anyós (kinek mi :)))), aki ténylegesen nem szól bele semmibe, akivel tökéletes megértésben lehet együtt élni, és akitől minden segítségre számíthat az ember... Önzetlen, és szupermami! Imádom! :)

Csütörtökön megyünk a védőnőhöz, sajnos sok jót egyikükről sem hallottam, és még azt sem tudom, kihez fogok tartozni, de azért igyekszem bármilyen negatív gondolat nélkül beszélgetni Vele... :) Jövő héten újra megyünk baba-kukuccsra, már alig várom... :)

Elméletileg már nagyobb eséllyel lehetne megállapítani, hogy kisfiú, vagy kislány a kis minimanókánk, úgyhogy arra gyúrok, hogy talán megtudjuk az igazságot! :)
Egyébként ez is érdekes, mert amikor még nem volt baba a pocakomban, akkor azt gondoltam, hogy meglepetést szeretnék, nem szeretném tudni, hogy kisfiút, vagy kislányt várunk-e, de ez totálisan megváltozott - több okból is...
Pl. azért mert egy 4D-n, vagy babamozin már "laikus" szeme is láthatja, amit kell, tehát azt gondolom, hogy így is-úgy is kiderülne már a születése előtt a dolog... A 4D-től, és a babamozitól pedig nem szeretném megfosztani magunkat... Ez hatalmas élmény lesz! :)
Természetesen szeretnénk majd hazahozni DVD-n a legszebb filmet a világon! :)
Még jó, hogy már ilyen szuper technikák vannak! :)

Nézegettem azt is, hogy mikor érdemes 4D-re benevezni, szerintem már 3-4 hét múlva talán érdemes lesz... Tapasztalatok? Nagyon megköszönném, ha írnátok erről pár szót, mert lehet, hogy vannak ötleteitek, tippjeitek, amivel segíthetnétek... :) Előre is nagyon köszi mindenkinek! :)

Update: Ha jelent valamit a dolog, eddig minden barátnőmnek, rokonomnak pontosan meg tudtam mondani, hogy a megérzéseim alapján milyen nemű babája születik... Ez még akkor is igaz volt, amikor az orvos teljesen mást állított... Hmmmmm...? :) Érdekes, nem?

Fotók a várandósság alatt...

A hétvégén Kriszta barátnőm csinált egy pár babás képet rólam... Persze a pocakom még nem játszott szerepet a képeken, inkább csak utaltunk a dologra, de azt hiszem teljesen felfogható a képek mondanivalója...

Annyit nevettünk, mert különböző pózokban ültem-feküdtem, és a Rékának mindig az a virág kellett volna, amit éppen a kezemben tartottam... Volt még egy ugyanolyan napraforgó, de az nem volt jó Neki, csak az, amelyikkel éppen fotózkodtunk... :) Bármit adtunk Neki, villámsebességgel eldobta, és ugyanolyan villámsebességgel beült az ölembe, vagy rámfeküdt, mi meg csak nevettünk-nevettünk-nevettünk... :)
A kis drága... A végén kiderült, hogy miért szeretett volna mindig bemászni a képbe, hát csak azért, mert Ő is szeretett volna ilyen fotót magáról! Amikor felkeltem a földről, gyorsan ledobta magát, és egyértelműen mutatta, hogy most Ő jön... Nagyon-nagyon édes volt, annyit nevettünk együtt! :)

Egyébként mindig szerettem volna, ha sok-sok fotó készül rólam a várandósság alatt... Biztos vagyok benne, hogy ezek lesznek azok a képek még tíz év múlva is, amelyeknek mindenképpen helyet kell kapniuk a fotóalbumban...

A múltkor nézegettem a youtube-on (már nem is tudom, hogy találtam rá) a pocakvideókat, és rájöttem, hogy nekem bizony ilyet kell csinálnom! :) A lényeg, hogy minden nap (szerintem elég hetente egyszer is) készüljön egy fotó ugyanazon a helyen, ugyanabban a pózban, akár még ugyanabban a ruhában is, és így egymás mellé illesztve a képeket egy videószerkesztőben mini-videót kapunk, ahol folyamatosan nő a pocakunk... :) Van egy nagy kedvencem, mindjárt beillesztem ide, szerintem nagyon jó ötlet volt, hogy a 40. hét után az újszülött babócával is ugyanarra a helyre állt, ugyanabban a pózban, nagyon megható látvány...

Íme:



Alig találtam meg, pedig meg voltam győződve róla, hogy elmentettem a kedvenceim közé a youtube-on, de mégsem... Így elég nehéz volt tűt keresni a szénakazalban, de sebaj! :)

Na, és akkor a sztárfotók (Kriszta nagyon ügyes, ugye?)

Határtalan boldogság... :)

Eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy bárki megijesszen és kétségeket ébresszen bennem a várandósságom alatt...
Természetesen pontosan tudom, hogy az illetőnek nem ez volt a célja, de arra kérek mindenkit, hogy mielőtt megfogalmaz egy-egy mondatot, gondoljon vissza arra, hogy Ő is volt kismama (vagy éppen most az), ezért tökéletesen meg kellene értenie a helyzetemet, és emlékeznie kellene arra, hogy egy hülye apróságból hová tud gondolatban eljutni a kismama...

Ha kell, normális hangnemben figyelmeztetem az illetőt, hogy nem szeretnék ilyesmiről hallani, és ha kérhetem, ne hozza rám a frászt, inkább legyen egy picit empatikusabb... Talán így mindenkinek világos lesz a képlet...

Megbízom az orvosomban, és szentírásnak veszem minden szavát, hiszen kiben másban bízhatnék még meg? Én azt gondolom (és Kriszta barátnőm is megerősített ebben), hogy pontosan megéreznék mindent, ami a babámmal történik, és már most tudom, hogy mi a jó Neki, és mi nem...

A múlt héten már megvolt az összes fontos vizsgálat, és persze így a kellemes része következhetett a dolognak: az ultrahang... A mi pici babókánk bizony már 11. hete lakik a pocakomban, és szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát... :)

A pocakom már kerekedésnek indult, de szerintem ezt még csak az avatott szemek vehetik észre... Egyik este fürdés előtt tanulmányoztam, amikoris rájöttem, hogy bizony ez a kis pocak nem is pocak, hanem a mi kis minimanókánk! :)

A hétvégén Krisztámtól kaptam rengeteg kismamaruhát, ezeket próbálgattam, és megállapítottam, hogy majdnem mindegyik olyan, mintha rám öntötték volna! Alig várom már, hogy kitöltse őket a pocakom! :)

Sok jót hallottam már a Milupa terhességi krémről, aki ezt használta, annak egy csík sem maradt a pocakján, és ezt bizony a saját szememmel láttam... Persze ez is csak akkor lehet hatásos, ha a "kényes" helyeken (pocak, cici) már idejében elkezdjük használni! Ha van valakinek tapasztalata ezügyben, megköszönném, ha leírná!
Természetesen ha másmilyen krémet favorizáltok, azt is írjátok le, sosem lehet tudni, hogy kinek mi válik be! :)

Előre is köszönöm!

Elkezdődött életünk legszebb időszaka... :)

Az egész egy gyönyörű májusi napon kezdődött... Egészen pontosan május 20-án... Ha egészen pontos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy ezelőtt már jópár héttel biztosak voltunk benne, de az első "bizonyítékot" mégis csak ekkor tarthattam a kezemben... Szándékosan szerettem volna így... Nem szerettem volna folyton tesztelgetni, és csalódni, mert láttam néhány barátnőm, rokonom példáját, és én ki szerettem volna maradni ebből... Jól tettem... :) Csak egyetlen tesztet csináltam, és az azonnal megerősített abban, hogy bizony VÁRANDÓS lettem! :)
A teszt villámgyorsasággal adta a tudtomra, hogy bizony igaz a hír! Pedig ki akartam várni azt a pár percet, de amíg letettem a pultra máris pozitív lett... Repkedtem, és azonnal a telefonért nyúltam... Kari is nagyon boldog volt, aranyos emlék marad, amikor nyugodt hangon ezt mondta a telefonba: "Te meglepődtél? Én már pontosan tudtam, hogy babás vagy!"

Azt hiszem életünk leggyönyörűbb időszaka kezdődött el... Végre itt van velünk, akire régóta vágytunk már mindketten... Eddig is jöhetett volna, de a körülmények nem biztos, hogy a legmegfelelőbbek lettek volna... Most viszont minden adott ahhoz, hogy rettenetesen boldog gyermekkora legyen, olyan, amilyen nekem is volt... Ezt nyugodt szívvel kívánhatom minden gyerkőcnek, hiszen ha már feleannyira boldog és eseménydús a gyermekkora, mint nekem volt, akkor már boldog lehet...

Kari pedig a legjobb Apa lesz a világon, én ezt már 11 évvel ezelőtt is megállapítottam... Pedig akkor még igazán kis fiatalka volt...

Egy esküvőn találkoztunk, mesebeli körülmények között, és én azt hiszem abban a pillanatban beleszerettem, amikor először rám nézett... Ő is azt mondja, szerelem volt első látásra... :) Most is könnyek szöknek a szemembe, ha erre emlékezem... Soha senki iránt nem éreztem még így, és azt hiszem mindenkinek csak azt kívánhatom, hogy ilyen párja legyen, amilyen nekem van... :)

És mostmár itt hordom a pocakomban szerelmünk gyümölcsét... Lehet, hogy ez a pár hónap is ilyen gyorsan röppen majd el?

...